Hogyan kezdeném, ha újra kezdhetném?

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik az életüket még szinte érintettlen természeti környezetben, meleg családi szeretetben kezdhették. Az ismereteket, a tudást kiváló pedagógusok, tanárok és szakemberektől vehettem át, akiktől nem csak szakmai ismeretek, hanem emberi szeretet birtokába is juthattam. Ezekből, így utólag megpróbálok egy kis ismeretet átadni. Elsődleges szempontnak a kommunikációt tartom. Gondoljuk csak át! Amikor megszülettünk a legelső kommunikáció a felsírásunk volt, amit szüleink a legnagyobb boldogsággal vettek tudomásul. Tettük ez azért mert megváltozott az addig legnagyobb biztonságot jelentő környezetünk az anyaméh elhagyásakor. Ettől kezdve különböző hatások értek minket és azokra reagáltunk, majd viszont reakciókat kaptunk, mind addig amig szemünket véglegesen le nem csukjuk. Az életpályánk eredményessége nagyban függ, hogy hogyan tudjuk kapcsolatainkat kiépíteni, megtartani és ismereteinket, hogyan tudjuk rendszerezni és a rendszerezett ismeretet visszadni vagy tovább adni.

Hogyan kezdeném?

A mai informatikában a HTML nyelv a legáltalánosabb

Tanácsok (Bárcsak akkor tudtam volna, amit most tudok!)

Szótár


(000) (001) (002) (003) (004) (005) (006) (007) (008)

Irodalom:
Richard Edler, Bárcsak akkor tudtam volna, amit most tudok.
Saját tapasztalat.

000

Legyen célod!
Probáld elképzelni a saját temetésedet. Hárman mondanak búcsúbeszédet: valaki a családodból, a munkahelyedről és a lakóközösségből, ahol éltél. Kik lannének azok? Mit mondanának rólad?

Ugrás a lap tetejére!

001

Vajon hogyan fogod magad érezni, amikor majd a tornácon ringatózó hintaszékben fogsz visszagondolni életed elmúlt nyolcvan évére?
Vajon mit kezdtél ezzel a fantasztikus ajándékkal, amit Életnek hívnak? Ha majd nyolcvan éves leszel neked is eszedbe fog jutni majd ez a kérdés.
Miért nem kezdesz már most gondolkozni a válaszon?

Ugrás a lap tetejére!

002

Bizz az egyszerűség erejében!
Egyszerű ötletekben, egyszerű mondatokban, egyszerű számításokban és egyszerű megoldásokban.

Ugrás a lap tetejére!

003

Legyél mindenben vagy első, vagy utolsó!
Én voltam az évfolyamban matematikából az első, erre az évfolyamtársak még ma is emlékeznek.
Magyarország alföldi régiójában az eslő Parkerdőt (Kecskemét, Csalánosi Parkerdő parkosítási tervét én készítettem, erre mindig emlékezni fognak. Az sem baj, ha néha utolsó vagy. Így minden előtted cselekvő hibájából tanulhatsz.
Ha azonban második vagy, senkit sem érdekelsz. Vajon megtudnál nevezni nagy hirtelen pár helyettes vezetőt, akivel nem volt közvetlen kapcsolatod?

Ugrás a lap tetejére!

004

Egyetlen hidat se égess fel magad mögött!
Sosem tudhatod, hogy főnököd, akitől ma megválsz, mikor lehet majd segítségedre (vagy tehet ellened). Erre gondolj minden alkalommal, amikor felmondólevél megfogalmazásán töröd a fejed.
Mindig szakits időt azokra az emberekre, akik segítettek neked munkát találni, felmondani, vagy bármilyen módon segítettek karieredben.

Ugrás a lap tetejére!

005

Csak Te vagy felelős a saját boldogságodért. Száz százalákban.
Senki más nem felelős érte. Sem a szüleid, sem a házastársad. Csak te. Amennyiben boldogtalannak érzed magad, rajtad a sor, hogy változtass valamin. Senki sem hozhatja rendbe az életed, csak magad.

Ugrás a lap tetejére!

006

Ha még nem vagy harminc, van időd. Kérdezz! Kisérletezz! Fedezd fel a világot! Ne hozz elsietett döntéseket!
  • Huszonévesen tanuld meg, mit szeretsz, és mit nem.
  • Ha már ezeket tudod, válassz pályát harminc-valahány évesen.
  • Negyvenes éveid teljenek karrierépítéssel
  • Ötvenes éveidben élvezd, amit felépítettél. Élvezd a munkád, a karriered.
  • Ezek után próbáld visszadni, azt amit kaptál

    Ugrás a lap tetejére!

    007

    Boldogtalanság = elképzelés - valóság
    Dennis elméletének lényege, hogy akkor érezzük boldogtalannak magunkat, amikor nem tudunk megfelelni az önmagunkról alkotott elképzelésünknek.
    Hogyan tudunk ezen változtatni?
  • Változtattunk az elképzelésünkön (ez a járhatóbb út).
  • Változtatunk a valóságon (ezt általában nehezebb megtenni).
  • Az irígység tönkreteszi a boldogságot. A hála biztosítja azt.

    Ugrás a lap tetejére!

    008

    Ugrás a lap tetejére!